Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Versek I

2011.05.02

Az  ószeres !

Sarkon  áll, az ószeres !
Haja  őszes, szakálla  deres.
Rekedt  hangon így kiált !
Mindent  veszek, mindent  eladok.
Használt  verklin, ha  kell.
Játszom  egy  dallamot.

A  Margit  hídnál, ha  az  est  leszáll.
Önt  várom  asszonyom !
Limlomok  közt, ha  kell.
Eladom  bánatom.
Ha  kell, egy csókjáért, röpke félóráért.

Egy  kapualjban, ha megáll.
A  házmester  így  kiált !
Halló  ószeres, mit  tátod  a  szád ?
Itt  egy  kislány ószeres !
Ki  várja  hogy, szeress.

Rád  vár, hogy  szívébe  lopj  kis  nosztalgiát !
Eredj  ószeres, ne várjon  tovább
Hisz  egy  lányszív, olyan  mint  a  virág !
Mikor  szirma  nyílik, ontja  illatát !
Asszonyom  kérhetem ?
Nyújtsa  nekem  kezét.
Tegye  boldoggá, egy  fáradt  ember  szívét !
Kit  éltet  az, újkor  szele.
Meg  a  nosztalgia.
Menjünk  el  kettecskén, egy  meghitt  moziba.

Éljünk  a  múltban, vagy  a  jelenben.
Együtt  minden  könnyebb !
Ha  bár  ejtünk, néha  könnyet.
Nem  vagyunk  egyedül.
Egy  kis  nosztalgia.
Pár  édes  emlék.
S  vágyunk  tán  teljesül  !




Számomra  szebb

Számomra  szebb  volt, mint  más  nő !
Hisz  Ő az  én, anyám.
Ki  féltő  gonddal, vigyázott  reám.
Mint  gyeremek, ma  is  látom  őt !
Látom  ahogy  tésztát  gyúrt.
S  kenyeret  sütött.
Névnapokon  mint  háziasszony ott  ült, a  vendégek  között.

Ma  is  hallom, hangját !
Ahogy  énekelt, mint  gyermek  ha  kérdeztem  ezt  azt.
Akkor  felelt.
Számomra  szebb, bár  nem  él  már !
Itt  van mindig, velem  de  csak  fényképeken.

Barna  szemében  meleg, lágy  fények !
Nem  felejtem  pillantását, mellyel  rám  nézett.
Bár  uton  voltam,  mikor  elment.
Tőle  nem  búcsúzhattam  el.
Nem  mondhattam  neki, mit  gondolok  érzek.
Egy,  egy, szavam  lett  volna  tán.
Igéret  melyet, neki  tettem.
Aztán  nem  törődve  elfeledtem.
Könyvek  filmek, álmok  világa.
Vonzott  mint  fiatalt,  egy kis noszogtatás.
Egy  kis  dorgálás, éreztem  nem zavart !
Kamaszfejjel  hanyagul, éltem.
Mint  afféle  siheder,  csak  a  jót  reméltem !

Ha  rosszalkodtunk, olykor  mint  gyermek.
Igy  szólt  hozzánk.
Hát  nem  tudtok  békében, egymással  meglenni.
Mint  testvérek  egymást  szeretni ?
Anyai  intelmek,  Apu  szigora.
Kellet  a  feddés, néha  ez  nem  is  vitás.
De  bőven, volt  csók  simogatás !

Számomra  szebb  volt, mindenki  másnál !
Virulóbb  volt, a  legszebb  rózsaszálnál !
Egyformán  szerette, minden  gyermekét.
Lágy  hangja, ha  szólt.
Olyan  volt mint  muzsika.
Mely  nekünk  zenélt.
Esti  repertoárként, hangja  elkisért.

Számomra  szebb volt mint  más !
Hűséges  Apuhoz, gondoskodó  Anya.
Példás  feleség.
Szerette  tesvéreit, rokonait.
Mi  szépet  jót, mondhatnék  róla  még ?

Számomra  szebb, mint  más  nő !
Hisz  Anya, csak  egy  van !
Itt  él, köztünk, velünk.
Álmaimban  még  néha  újra  látom.
Bár  reggelre  elfoszlik, az  álom.
Mint  lepke, olyan.
Eltünik  illanó, szárnyon.

Oly  jó  néha, gondolni  arra.
Hogy  egykor, bölcsőben  ringatott  karja !
Ő  csak  emlék, már.
Mely  örökké  él.
Sirján  mindig, lessz  pár  virág.
Hisz  számomra  szép,  Ő ma  is.
Szivemben, s  szivünkben  él tovább.





 
Tinódi Lantos Sebestyén  Emlékére

Dalnok  ki  utadat  jártad, egykoron !
Mig  a  török  dúlta, a  Magyar  hazát.
Utadon társ  a  magány, volt  talán.
Sarudat  lepte, az utak  pora.
S  bár  egyesek, kiáltják  vala, oda  Buda !

Remegő  szívvel, talán.
De  utadat  tovább, róttad !
Hű  krónikás, ki  egykor lantod  pengetted.
Így vigasztalád  vész  esetén.
A  Magyar  nemzetet !

Utaknak  vándora, támasza  voltál  annak.
Mit  úgy  hívnak.
Magyar  haza !
Dalaid  derüt  hoztak, s örömöt.
A szívek melengető, érzéssel teltek !
Éneked hallván, Dobó István is, pár könnyet ejtett.

Török Bálint, háza népe, hű barátként fogad !
S bár hallván, a hirt.
Miképp  ejté  foglyul, a török, Bálint urat.
Elbúsúltál jó regős !
De vetted, lantodat.
S vigasztaltál, ha kellett másokat.

Eger alá vonult, a török !
S arra vevéd, utad.
Mohamed hada, csatát vesztvén
Iszkolva meneküle !
Feljegyzé  kezed, az vitézek tetteit !
Hogy  emlékük, megmaradjon.
S neked  jó Tinódi neved fennmaradjon !
Szivünkben dalaid, irásod.
Szép emlék maradjon !





 .

A szél sodor.

A  szél sodor egy sárga levelet.
Édesanyám mit adhatanék teneked?
Tiéd minden áldás minden gondolat.
S a virág is tiéd mi disziti sírodat.

Egy szelid pillantás melyet rád vetettem.
Az is csak tiéd.
Tiéd a szó, s a gondolat.
Az emlék enyém hogy voltál egykoron.
Tiéd a köszönet hogy életet adtál.
Szereteteddel úgy elhalmoztál.

Tiéd a hála, a köszönöm.
S most már az örök nyugalom.
Tiéd talán egy csillag is az égen.
Mely a többinél szebben ragyog.
S e gondolatra bevallom: Boldog vagyok.



Csak egy virág

Csak egy virág egy ablakban.
Hová beragyogott a fény.
Csak egy virág volt csupán!
Mégis oly szépnek láttam én.

Csak egy lány jött az utcán.
Szél kavart valahol.
Magával jó illatott hozott.
Pajkosan a lány hajába fújt.
Majd enyhe port kavart.
S máris elmúlt.
Tovább állt legott.
Mint csibész suszterinas.
Ki mikor a mester nem figyel.
Elinal, s ott hagy csapot papot.

Csak egy kis rigó fütyüli valahol.
Kedves dallamát.
Örömmel tölt el ez.
Milyen szép a világ.
Ha a csendet, zaj meg nem töri.
Ébren álmodom tovább!




Édesanyám szíve

Édesanyám szíve tudott fájni szeretni.
Agodalmak közepette tudott féltőn remegni.
Míg élt e szív értünk dobogott.
Ma is fáj sokszor hogy minket itthagyott.

De ha menni kell végül.
Nincs más, nem lehet mit tenni.
Menni kell csak egyre menni.
Csak menni.......

Illatos kis petuniák a síron őrizzétek édesanyám álmát.
Mely álomból már nincs ébredés.
Mert a szíve rég megszünt már dobogni.
De a mi szívünkben még elevenen él ma is.

Mert nagyon szeretett minket!
Ha velünk lehetne még.
Hajj szeretne ő ma is!




Mikor rám talál a hajnal

Mikor rám talál a hajnal.
Fejem mint mámoros emberé oly nehéz.
Ébrednék immár de pilláim mint ha lefogná egy kéz.
Így kezdődik el egy új nap reggele.

Ha rossz álmom volt intek talán.
S szólok ennyit, el vele.
Elkezdődik aztán egy uj nap reggele.
Talán szebb lesz.
Talán több lesz benne az öröm.

Kinézek az ablakon.
Talán megint süt a nap?
E kérdést teszem fel magamban.
S ha igen kedvem már boldogabb.

S ha nyári reggel ez éppen.
Kis rigóm keves dala ébreszt.
Úgy érzem néha, mégis szép az élet.



Ha alkottam valamit

Ha alkottam valamit.
Már nem éltem hiába.
Valamit ráhagytam erre a világra.
Jót e? vagy szépet?
Meg nem itélhetem.
Dönt majd az utókor remélem helyettem.

Alkotni létrehozni, tudom:
Jobb mint rombolni.
Mert rombolni tud, az esztelen babár.
Dé építeni alkotni ki tud.
Mondd te tudod már?

Csak az alkot, kiben a szevedély a vágy tüze lobog.
Csak az épit, kinek a munka öröm.
Mert nevünket megőrzi egy kép.
Egy ház, egy tárgy.
Mind, mind, mely az embertől ered.
Ha alkot valamit, jót vagy netán szépet.

Tiéd az öröm.
De Istené az áldás.
A dicséret.



Aushwitz

Aushwitz.
Mit  mond, e  név  neked ?
Vélem  hallomásból, már  ismered.
Vágányra  begördült  a  tehervonat.
Ez  a  célállomás.
Mely  fogadta, a  reményvesztett  foglyokat.
Egyike  a  sok  haláltábornak.
Melyben szenvedtek, megkínzottak !
Szürke  köd, e  tájon.
Arébb jó pár,  barakk !
Hullahegyek  szerteszét,  meztelen  bomló  tetemek.
Halál  árnyéka, honolt  e  tájon.
Kihült  a  krematórium !
Benn, korom, hamu  salak.
Koponyák, csontok, füstös,  fekete  falak !

Ennyi  bün, fájdalom !
Mit  hátrahagyott, a  Führer  hada.
Csúfos  kudarc  ennyi  az  egész.
Így  ért  véget, a  "különleges  kezelés" !
Csatát  vesztett  Hitler.
A  tiszta " Árja"  faj, már  csak  múló  álom !
Ébredés  jön  erre.
Tán  a  másvilágon ?
Ennyi  volt a  hatalom,  nincs  tovább.
Jön  majd,  a  felelősségrevonás !

Még  zúgnak, a  bombázó  repülők.
Jönnek  a  tankok.
Üres  már, az  őrtorony !
A  gépfegyver,  sem  kattog.
Itt  az  Angol, sereg.
E  látványra, mit  nyújt  e  táj, arcukra  kiül,  a döbbenet.
Drórtkerítés  mögött, pár  túlélő !
Csont-bőr  emberi  roncsok
Beesett  szemük, a  halált idézi.
E túlélőknek  az  életre, épp  hogy  van  remény !
Olybá   tünik, e  hely.
Mint  groteszk  mészárszék.
Melyet   a  hanyag  hentes, csakúgy  otthagyott !
Rémálomnak  vélné, az  ember  talán.
Hullákat  hordanak, kordén  saroglyán !

Angol  buldózerek, is  besegítenek.
Tolják  a  hullahegyeket.
Ez  az  eredmény, mit  produkált  az  SS- és  a  Gestapó !
Ime  megannyi  porhüvely.
Hiszékeny  nép, kit  épp  csak  fürödni  invitáltak !
Gondolatban  talán, már  a  kávéra  vártak.
Arbeit, Macht, Frei.
E  három  szó,  látható  a  bejárat  fölött.
A  munka  szabaddá  tesz, így  szól !
Ám  ki  ez  ajtón, belépett.
Másképp  vélte, mit  mondanak, e  szavak.
Annak  lezárult, egy  kor.
Keserüen  arra  gondolt.
Örökre  ott, marad ?

Felbomlott  a  Wehrmacht.
S  más  egyéb, hadosztály.
Oda  e  sereg !
Csak  megadás, jöhet.
Vagy  a  Führerért  meghalni  ?
Ez  talán  a  cél ?
Mit  pár  elvakult, vakon  hisz  s  tett  követi !
Egy  torz  elme, terveit.
De  ime  Berlint  lövik  már, a  Orosz  tankok.
Jön  a  Nürnbergi  per.
Születnek  itéletek.
Vallomások, tények, peres  okiratok.
Ékes  szóval, vallanak  a  rémtettekről.
Az  egykori  rabok.
Néhány  náci  bünös, a  szökést  választja.
Úgy  véli, homály  fedi, majd  tetteit.
De  hosszúra  nyúlik, Simon  Wiesenthal  és  a  szervezet keze.
Hiába  bújkált  ez, az,  s  Josehp  Mengele.

Hiába  volt, buzgó  az  Abhwer.
Göring, Borman,  vagy  a  Waffen  SS.
Értek  bár  el, olykor  ugymond  sikereket !
Rommel, Himmler, és  más  emberek.
Derékba  törtek ők, karriereket.
Tanú  rémtetteikre, az  utókor.
S  egy  napló.
Mit  egy  tizennégyéves, Holland  kislány.
Anna  Frank  irt, s  e  világra  örökségül  hagyott.
Mit  egy  vádirat, egy  vádbeszéd !
Elmondja  egy  hányatatott,  nép  életét.


  Ábrándozás

Nézem  a  két  szemed, éjjeket  kémlelek.
Füstszagú  a  szennyes  éjszaka.
Óh  vajh  ki  vár, engem  haza  !
Ki  vár  haza ? tán  egy  nő  ?
Ki  átölel  s  csókja  epedő.

Ódon  kriptaként  kong  üres  szobám !
Vén  kopott  bútorok, feslő  pamlagok.
Ott  künn  az  udvaron  eső  szitál.
Nézem  mint  csorog, s gyül  tócsába  ablakom  alatt.
Pár  pillanat  aztán  ott  hagyom, e  látványt.
Mint  gyermek  a  megunt  játékot.

Kihült  kályhának  vetem  a  hátam.
Érzelmeim  mint  csapongó, lidárcek !
Visszatérnek, majd  mint, darvak  gyorsan  tovaszállnak!
Búcsút  intek  nekik.
Mint  zsongó  pályaudvaron  utazónak, a  rokon.

Gondolatban  boldog  vagyok, néha  elégedett.
Bár  az  élet, próbák  elé  állit  !
Megnyugvással  viselem  hisz, nem  mindig  teher  !
Elvesszük  a  rosszat,  elvesszük  a  jót  is.
Hisz  igy  természtes.
Bár  olykor, olykor, savanyú a  szőlő !

Ha zsebünk  üres  néha, tárcánk  ugymond, lapos.
Gondoljunk  arra, ha  szívünk  tiszta.
Talán  nem  mindig, az  van  mit  szeretnénk  !
Nem  minden  ábránd, valóra  vált  álom,
Sirj  ember, ha  néha, néha, fáj.
Hogy  az  egész, nem  több  mint  álom.
Felszárad  úgy  is, a  könny, a  párnádon,

 

Valahol

Valahol egy régi filmben felhangzott egy strófa.
Mely így szólt, szerelem az élet sója.
Szerelem az élet sója.

Szerelem az élt sója.
Boldogság a fűszere.
Örömre vágyik bút felejtő bor mellett.
A magyar ember szíve.

Páger Antal s Jávor Pál a cigánnyal huzatja.
Szép a nóta, tán az ég is siratja.
Szép a nóta ahogy szól a hegedű.
Az ember arcán öröm ragyog és derű.

Valahol egy kis faluban.
Még ma is szól a nóta.
Megkopott strófák dallamok.
Imádságok szerelmek válnak majd valóra!

 

 

Vannak dalok

Vannak dalok s tettek!
Mellyel másoknak emléket emelünk.
S emeltek, mind azok felé, kik elrőmentek.
Egy uj úticél felé, honnan már nincs tovább.
Út ösvény nem jelzi itt az irányt.

Ki előrementek égi utat járnak.
Csillagok ösvénye lábuk alatt.
Rejtve még a pillanat, mikor mi is megyünk.
Addig is kell még, hogy sok jót szépet tegyünk!

Majd midőn a sírra nevünk vési rá a kéz.
Utunk vége tér multunk s tettünk még nem tudjuk.
Homályba vész?........
Emlékezni egy emberi gesztus.
Óh mily jó, de szép! Gyakorolni kéne e tetteket.
Emékezni másra, kiket szeretünk. ki hiányzik.
S ki minket szeret. Isteni adomány a szeretet.

S nem csak karácsonykor kéne gyakorolni!
Emlékeink közé bepakolni,
Mint gyermek mely tanulja a leckét.
Mint béres mely a munkadíját várja.
Figyel az Isten!
Mi figyelünk reája?



 

Olga

Áll  a  Volga  mellett  Olga.
Ha  éppen  nincs  sok dolga.
De  mert  most  sok,  a  dolga !
Ezért  otthon  marad  Olga.

Felrázza  a  párnát  s  beveti  ágyát.
Kemencét  fűt s  cipót  dagaszt  Olga !
Sül  a  jó  kenyér  illata  száll.
Olgára  immár, más munka  vár.

Kimegy  a  sztyeppére,  rőzsét  szed  Olga.
Haza  viszi  e  rőzsét  Olga.
Megfőz  vele, s  ha  már  nincs  több  dolga !
Mehet  a  Volgához  már  megint  Olga.
 

 

Szőke  Pista

Fütyül  a  kocsmában  a jó  Szőke  Pista.
Asztalon  könyököl  majd  sörét  issza.
Hej  legény  Pistánk  ha  áll  a  bál.
Úgy  véli  egy  csók  egy  lánytól  neki  jár  !

Megsodorja  bajszát, a Szőke  Pista.
Szól  eképp  legényen !
Kocsmárosné  angyalom, magáról  álmodom
Táncba  hivom ,magát  járja  e  velem ?

Szól  eképp  a  kocsmárosné !
Ej Pista, hetyke,  Szőke  Pista.
Nem csak  az  a  legény  ki  sörét  kiissza !
Több  kell  nekem,  Pista  nem  futó  kaland.
Az  élet, nem  lányregény,  tudod e  Pista ?
Most  még  van, de  oda, egy  pillanat  alatt.
Remélem  Pista  ezért  nincs  harag ?

Szőke  Pista, feláll  asztalától,
Lógó  orral, távozik  eme  kocsmából.
Mi  tagadás  bizony, e  tény  való.
Pistánk  bizony  most  kosarat  kapott.
Kedvét  szegte, kicsit  e  dolog.
De  gondol  egyet, s  már nem  háborog.

Füttyent  egyet  Pistánk, s már indul  tovább.
Bura  bajra, nem  gondol  már  Ő
Utra  kel, s megy  vigan tovább !
Hisz  előtte  van  még  e  kerek  világ !

 

 

Tengerész  dal

Száz  hullám  taraján, hajtom  csónakom.
A  lochnessi  szörnyet, ha  kell  kifogom !
Tra,la,la-tra,la,la.
Ennyi  az  egész.
Igy  énekel, a  tengerész.
Mert  az,  élet  nem  egy  múló  látomás !
Sok  szépet, tartogat.
Ez  olykor  csodás.

Csak  előre, bátran.
Hol  a  víz, csillog  habzik !
Kicsiny  csónakom, sebesen  iramlik.
Cápák, delfinek, sekélyes  zátonyok.
Tra,la,la-tra,la,la.
Járok  e  tájak,  között.
Hol  a  kelő  nap, reggel.
Aranyló  fénybe  öltözött.
La, manche  csatorna, bermuda  háromszög.
S  megannyi  hely, mely  titokzatos  csodás
Az  álmulattól, eltátod, a  szád !

Arra  visz  utam, hol  elmerül  a  gyöngyhalász !
Felszinre  hozza, igazgyöngyök  garmadát.
Korallok, kagylók, mindaz  mi  szép.
Itt  van, lelki  szemeim  előtt.
Gondolatban  ott  vagyok, hol  járt  a  spanyol  armada.
Itt  moszat, s  alga  fedi  már,  a  hajó  roncsokat !
Tra, la, la,-tra,la,la.
Közben  tán, egy  hang  hívogat ?

De  csak  hajó  kürtje  szól !
Közben  sirály, víjjog.
Álmában  egy  matróz, békésen  szendereg.
Egyszer  arra  járok, én.
Hol  Kolombusz, hajózott, a  tenger  vizén !
Tra, la,la- tra,la,la.
Eképp  énekel  a  tengerész.
Míg  hajója, szeli  a  habot.
Gondol  egy, nagyot.
Várja  honolulu, s  buja  táncosnők.
Így  szép, az  élet.
Vidám  kalandok,  vitorlát  bontok.
Ég  veletek, gondok !

 

 

Törött  pohár

Törött  pohár  az  asztalon, víg  a kedvem  nagyon.
Átmulatom  az  éjszakát, mert  szeretek  egy  barna  lányt.
Szeretem  sugarát  gyönyörü  szemének.
Ámor  kilőtte  nyilát, eltalált  engem.

Fehér  galamb  viszi  levelem.
Csók  a  pecsét  rajta !
Száll  a  kis  galamb  illatos  szélben.
Visszatér  piros  rózsát  hoz  már  csőrében.

Piros  rózsa, szerelem  jelképe, hűség  záloga.
Finom  szirma  ontja  illatát.
Tűskéje  szúr  ugyan, de  haj  mit  nekem  !
Egy  a  fontos  csak   szerelem.


Törött  pohár  mellett, csonkig  ég  a  gyertya  !
Asztalom  abroszán, foltot  hagy  a  bor.
Ám  csak  vigadok, kedvem  nem  komor.
Ez  a  világ  cudar  !
Szüken  méri  a  jót  !
Szánjátok  hát  meg  szegény  álmodót  !
Vessétek  vállamra  örömnek  palástját.
Hadd  mulassam  át  ezt  az  éjszakát  !


Vágyak


Jöjj  zugó  szél, emésztő  tűz  !
Altasd  el  vágyam,  mely  egyre  űz.
Magasba  repit  gondolatom !
Mint  papirsánykány,  lebegek, ég  s  föld  között !

Fantázia  ország, nagyon  új  nekem !
De  izlelgetve elmélkedem.
Vágyaim, álmok illuziók  csupán.
Mit  tarka  folt, avitt, kopott  ruhán.

Nem  könnyü  életünk, gyülnek  gondjaink !
Lesznek  még  talán  szép  napjaink.
Lessz  talán  ujra, asztalomon  virág.
Mely  ontja  árassza  finom  illatát.

Vágyak  tűze  rég kihült  már.
Csak  üszkös  zsarátnok, mit  széthord  a  szél.
De  az  ember  remél, mindig, csak  remél !
Mert  elszáll  a  szó, az  írás  megmarad.
De  lessz  még, remélem, új  a  nap  alatt.

 

 

Vén  diófa

Vén  diófa  lombja,  alatt  ülök  Csendesen.
Elmélkedem  némán,  régi  versekről !
Petőfi,  Arany,  Csokonai, irták.
Vetették  papirra, ékes  gyöngy  betükkel.

Bennük  égő  tűzzel  buzditják  a  hazát.
Talpra  magyar !  szól  ekkép  Petőfi.
Hazaszeretet  az  mely  lelkesiti.
Súlya  van  a  szónak,  kit  hogy  talál  sziven.

Nem  sejti, tudja  tán  senki  sem.
No  iszen,  no  iszen,  dörmög  egy  vén  magyar.
Legyint  csontos  keze, meg  fáradt  már
Letenni  a  fegyvert,  Világos, - nál  ?

Egy  a  magyar  nép, de  nem  egyet  akar,
Ezért  folyt  már  sok  vér, ezért  annyi  gyász  !
Szeretet, mondjuk,  megértés,  s  mi  más.
Pusztába  kiáltott  szó  csupán  semmi  semmi  más  !

A  Szó  sebez  mint  fegyer,  de  oly  hasznos  lehet
Megértés  kéne  csak, csupán   szeretet. 

 

 

Néha, néha,

Néha  néha, olykor  álmodozva  járok.
Szemlélem  csendben, ezt  a világot.
Titokzatos  hazám, olykor  látom, ha  behunyom  szemem.
Kora  reggel  olykor  az  eget  kémlelem.
Oly  jó  lenne, néha  a  jövőbe  látni !

Oly jó  lenne tudni, merre, fordul  szekerünk  rúdja ?
De  minden  homályos, mint  a  ködös  táj !
Néha  az  ember, nyugtot  nem  talál.
Megyünk  mint  vándor, olykor  megtorpanunk.
Nem  mindig  tudjuk, merre  visz  utunk !

Mint  kormányát  vesztett  hajó, mit  dobál  a szél.
Mint  eltévedt  benszülött, kusza  dzsungelben.
Tévelygünk  cél  nélkül.
Óh  merre  tartsunk ?
Merre  visz  az  ut,  a  boldogság  felé

Keskeny  út  vezet  a  boldogsághoz.
Rögös  néha  butatóval  tele !
De   aki,  rálel.
Boldogságra  Lel.



  Mit  nyújt  neked ?

Mit  nyújt  neked, a  világ ?
Gyermeki  álmokat, mi  teljesül  tán  percek  alatt ?
Vagy  alkoholt, drogot  hogy  feledni  tudj.
Napfényt  talán, hogy  sötétből  a  fénybe  juss !
Örömöt  ad  ha  látsz, egy  szál  virágot ?
Vagy  annyit  jelent, mit  egy  újság  mely  közöl  vicceket ?
Legyintesz  egyet, mint  ki  elhessent  egy  legyet.
Fásult  közöny  a  társad,  utadon  már  tovább  mehetsz.

Mit  nyújt  egy, barát ?
Társat  kivel,   örömöt  bút, bajt, megosztasz !
Vagy  egy, ember  csak.
Ki  akkor  jó  ha  a  bajban  segít ?
Igaz  barát, egy  embertárs, kit  nem  a  szükség  kreál.
Kiáll  érted  ha  kell, igaz  szívű  ideál.
A  nemeslelkü  igaz  barát, nem  köpönyegforgató
Mondja  mit  érez.
Mi  igaz, s  való !

Mit  nyújt, egy  nő  látványa ?
Ha  az  utcán, látod.
Érzel  e  iránta, igaz  szerelmet ?
Tiszteletet,  talán  barátságot.
Vagy  csak, mohó  vágy   fantázia.
Mi  dolgozik, benned  s  rögtön, kimondja !
Jó  a  kiscsaj.
Igaz  ez,  s  való
Tiszta  erotika.
Oly  ennivaló !
 
Mit  nyújt, az  elmult  nyár ?
A  rég  volt  gyermeki, szoba.
Az  udvaron  vén, eperfa  az oldalán  moha.
Bent  a  magány, honol.
Feltolul  az  emlékek,  halmaza.
Néha  mégis, menekülsz  oda.
Ha  a  világ, már  tul  zajos !
S  egy  könyvben, keresel  választ.
Isten  igéje, vagy  egy  jó  regény ?
Mi  az,  mi  kell ?
Válassz !

Mit  nyújt,  a  világ.
Mident - ez  amit  kinál, mind  jó  ez  és  szép ?
E  kinálat  végtelen.
Kevés  a  szó, arra  hogy  felfogja, az  értelem.
Áhitatot  nyújt, a  templom.
Szerelmet  a  nő.
Örömet  nyújt, a  gyerek.
Ha  áldás, s  nem  teher  neked !

A  fáradt  vándornak, ányat  a  fa.
Vizet  ad  szomjazónak, a  folyó !
Szenvedőnek  vigaszt,  nyújt  a  pap.
Egy  vigjáték, nevetést.
Sokáig  lehetne, sorolni  mit  nyújtani  tud  a  világ !
Nem  mind, jó  és  szép  mit  kinál.
Nehéz  döntések, sora  olykor,  mi  rám,  s  reád  vár !
Nyíló  virágok, végtelenbe  nyuló  hegyek.
Pálmák  tengerparti   táj.
Csodás  épületek  messzi  tájakon !
Paloták benne, vígság  honol.
Vagy talán, az  unalom ?   

Felfogni  érteni, mit  a  világ  nyújt !
Egy  élet, is  kevés.
Gond  baj, pénztelenség !
Bűnözők, koldusok, fásult  fáradt  emberek.
Nyomukban  a  nyomor, nicstelenség  ténfereg.
Egy  ez, azok  közül, mit  még nyújt,  s  ad  a  világ.
Sokszor  hiszünk  abban, vannak  még  csodák !
Egy  szó, egy  jó  tett.
Olykor  épp  elég !
Máskor  apró  öröm, melyen  átnéztél  eddig.
Olybá  tünik, immár  mintha  értenéd.
Ezt  nyújtja  a  világ !
Ez  több,  mint  elég.

 

 

Márki  úr

De  kedves  Márki  úr, miért  néz oly fanyarul ?
Szól  a  hölgy  pirulva, legyezője mögé félig  elbújva.
Hisz  nem  olyan lány  vagyok, aki  egyből  vállára hajtaná  fejét.
Vagy az  első, alkalommal, megfogná  a kezét !

Tudja  Márki  úr, értem, harcolni  kell ?
Vereség  esetén, biz  nincs  siker.
Zárt  ajtót  dönget, bizony  Márki  úr.
Hisz  olyan  a  nő  mint  a  virág szirom.

Akkor  nyílik, mikor  itt  az  idő.
Szép szóval  bókkal, meghódit  Márki  úr !
Csak  küzdjön  értem  lankadatlanul.
Bálterembe  vigyen, édes  szókat  sugjon.

Jutalmul  csókot  kap, bizony  Márki  úr.
Egy  szál rózsát  adjon  mondja  hogy  szeret.
Imigyen  Márki  úr, megkap  engemet
Hisz  a  nő  ha  szeret, mindent  odaad.
De  érte  áldozni  kell.
A  szerelem  oltárán, másképp  nincs  siker ! 

 

 

 Kesergés

Nincs  igaz  ember,  nincsen, csak  egy  sem !
Ülök  elmélázva,  csak  ajtóm  reccsen.
Rigó  füttye  szól  ablakom  alatt.
Valahol  mélyen  elmém  rejtekében.
Örök  homály  van,  sötét, gondolatok.
Mint  kisértő  szellemek  háborgatnak !

Akire  számitasz, faképnél  hagy  az  is.
Mert  az  ember  gyarló  olykor  tisztátalan.
Útja  merre  visz  e  rohanó  világban.
Néha  az  ember  maga  sem  tudja  !
Tétován  megáll, talán  tévelyeg.
Máskor  mint  kőszikla  merev  s  hideg.


Rohanó  világ  tán  élni  sincs  idő  ?
Hisz  az  élet  lepereg,  mint  az  óra  homokja.
Éltél,  születtél,  ennyi,  nincs , tovább  !
Óh  ember, míg  vágyad  űz, míg  magad  hajszolod.
Gondolj  arra  egyszer  útra  kelsz.
Itt  hagysz  tesvért  barátot  !
De  ha  sirni  látod, ma  őt  gondolj  arra  akkor.

Az  élet  nehéz,  olykor  megpróbál.
Egyszer  megnevel  máskor  örömöt  ad !
Éld  az  életed, vedd,  el  a  jót  az  élet  asztalaláról.
De  ne  tagadj  meg  egy  két  morzsát.
Attól  ki  otthon  kesereg,   
Egy  két  baráti  szó, kis  odafigyelés
Ennyi, ennyi,  csak  pár  szó  csupán !
Kis  figyelmesség  nem  kerül  pénzbe.
Szeretni  kell  egymást  igy  szól  hozzánk  az,  Úr  !
Mert  egyszer  késő  talán.
Lassan  bealkonyul,  azt  hiszed  tettünkre,  örök  homály  borúl ?

 

 

Káka  tövén

Káka  tövén, bre, ke, ke.
Szól  a  béka  éneke.
Téblábol  a  gólya, nincs ennivalója !
Nincs  ott  más  csak  hínár.
Na  meg  tündér  rózsa.

Szamár  legel  a  tó  parton.
Íá, íá, egyre  hallom.
Szól  egy  tücsök, cip, ciripp !
Majd kontráz  rá  egy  kuvik.

Szél  fodrozza, a  vizet.
Halak  fickándoznak.
Féllábon  áll  a  gólya, kémleli  a  vizet.
Piros  csőre  le,  csap  a vizre.
Békát, bogarat, tüstént  megragad !

Kelepel  a  tetőn,  hasítja  az  eget.
Közben  fiókáinak  hord, ezt, azt,  egyebet,
Ám  ha  őszbe  fordul  már  az idő  tengelye.
Utra  kel  a  gólya ,messze  Afrikába.
De  Tavasszal  visszajön, meglásd  nemsokára !

 

 

Szántóvető

Szánt  egy  vén  paraszt, ekeszarván  keze.
Orcája  barázdált, keze  aszott.
Az  élet  gondja  nyügje, neki  már  teher,
Morogva,  zsörtölődve  viseli  csak  el !

Ha  este  bealkonyúl, ül  kint  a  padon.
Tanyázik, pipáját  megtömi, füstjét  fújja  szét !
Emlékekből  él, ifjukori  képek.
Feldereng  egy  kép, tankok  jönnek !

Lánctalpuk  alatt,  tán e vén  föld sóhajt ?
Beitta  a  föld rég a kiontott  vért !
Emléke  itt  bolyong  harcos  idők  árnya.
Újra  béke  van, új  idők  járnak.

Évekre, jönnek  évek, mit  hoz  a jövő ?
Nincs  erre  válasz, bizonytalan a lét.
Megszivja  pipáját  az  öreg  paraszt.
Legyint  egyet, s  már a  boroskancsón  keze.
Szól aztán  eképp, ez  már  elmúlt !
Ott  egy  a  fene !
Öregkor, halál, talán, nem,  kellene.

 

 

Elégia

Mint  könnyü  felhő,  kék  égen  suhanva  száll  a  kor.
Az  ember  születik,  ifjan  s  virul
Az  órák  szállnak   s  telnek,
Hamar  felnövénk, megízleljük  sorsunk  keserü  kenyerét.
Gyermekkori   álmok  hamar  messzetünnek
A  Felnőtt  kor  küszöbén  tapodunk  immár !
Mint  vásott  türelmetlen,  gyermek
Követeljük  !  mi  jár  ?


Álomból  valóság  ?  illuzió  csupán.
Vándorlunk  az  élet  kies  sivatagán.
Arcunkba  vág  zugó  szél,  olykor,  vad  vihar.
Mit  hoz  a  holnap  ? 
Ugyan  mit  takar  ?
Mit  rejt  a  jövő  titokzatos  fátyla  ?
Vajh,  ha  vethetnénk  csak  egy  pillantást  alája.


Mit  látnánk  vajon ? - görbe  tükröt  mit  tart  elénk  az   élet  !
Felismernénk  benne  esendő  mivoltunk  ?
Vagy  a  dac,  düh,  mely  bennünk  tornyosul, tovább  áltat  minket  konokul.
Háborgó  tenger  az  emberi  lélek  !
Kicsiny  hajónk  hamar  felborul,  hideg  habok  elnyelik  nyomtalanul.
Vékony  fonal, az  emberi  élet ! 
Még  ma  van, de  holnap,  még  lessz.  ?
Oly  jó  lenne  kihasználni  minden  áldott  percet  !
Hogy  ne  muljon  az  idő  hasztalanul
Oly  jó  lenne  szerelemmel  szeretni  tiszta  szívvel  igazán.
Ám  de  világunkban,  !  sok  a  botor  balga,

Mint  csökönyös  szamár,  az  ösztöke  sem  segit  már  rajta.
Békére  vágyunk,  álmokat  kergetünk, !
De  nem  tudja  jobb  kezünk,  mit  tesz  olykor  a  bal.
Homo  Sapiens  téged  ez   nem  zavar ?
Hűs  forrás  az   élet  vize,  ez  kéne  tán  nekünk  ? 
But  bajt  feledni,  mint  ócska  rongyot  félredobni.
Ábránd  álom  csupán, ! 
De  egyszer  talán  valóság  lessz  ez
Egyszer  igen - talán ?
                                     




Éjjeli   tánc

Táncba  hívlak  leány,  gyere  hát  velem
Mig  derekadat  ölelem, vidám, ritmusra  jár  lábunk.
Perdül  a  szoknyád,  csizmám  kopog.
Szivünk  egy  ritmusra  jár.
Suttogják  közben  mily  szép  pár

Huzzátok  zenészek,  szóljon  a  dal.
Szóljon  mint, halk  szerelmes  vallomás.
Mondja  el  óhajom,  mely  epedő  nagyon !
Hisz  miden  éjjel  rólad  álmodom.
Csókod  eléget  mint  tűz,  főnix , madarat.

Nézd  a  gyertya  láng  is  táncol.
Falakra  furcsa  árnyék  vetül.
Selymek  suhognak  lányok, derekán
Vagy  mindezt  álmodtam  csak,  talán  ?
Álom, valóság, oly  mindegy  ma  már.
Csak  illuzió, csupán,  az   úgyse , úgyse,  fáj !



 



Csillaglány

Csillaglány, és  felhőfiú önfeledten játszanak.
Körülöttük, bolondos  táncot  jár  a szél !
S közben rájuk tűz, a nap.
Szemük előtt, a táj.
Mint  könnyü délibáb.
Nem néznek ők, vissza !
Csak előre mennek, tovább.

Mi az uticél ?
Az  Olümposz, hegye ?
Vagy az  Ararát ?
Hol Noé bárkája, egykor  megfeneklett.
S már nincs tovább.
A  csillaglány szoknyája lebben.
Táncot  jár, a fellegekben !
Felhőfiú elmélázva  mondja.
Néznélek tovább, de sok a gondom.
Eső kell a  földre !
De majd megoldom.

Eső kell, ha száraz a föld !
S  zsendül új vetés.
Vidám csillag lány.
Úgy teszel csak, mintha értenéd ?
Kell a csillag fénye .
Kell a ragyogás.
Kell ezernyi gondra, ezer megoldás.

Mert lásd csillag lány !
Egy kis pont, a világmindenségben.
Ennyi tán az ember.
De búja, gondja, baja  annyi  mint  a tenger !
Szól a csillaglány, értem  felhőfiú.
Kedved olykor, miért szomorú.
De nézd,felhőfiú !
Én sem henyélek !
Utat mutatok, éjjel a sok  szegénynek.

Beragyogok, viskóba.
Ha kell, palotába.
Nem terít rám palástot, feledés  homálya.
Világitok s ragyogok, Isten ege alatt.
Örömmé  formálom, a  bút  s  a  gondokat !
Palotám az erdő.
Előszobám a hold udvara !
Ugye felhőfiú ez, nem  egy  csoda ?
Mert lásd, mindenre  van  magyarázat.
Most búcsúzzunk  el.
Holnap  ujra várlak.

 

 

De  jó  volna

De  jó  volna, egy  szál  rózsa  lenni !
Mit  egy lány, letép  s  hajába  tesz.
Tükre  volnék, melyben  nézi  magát.
Csipke  fodor, ruháján.
Piros  ajkán  volnék  rúzs !
Mely  kicsit, kihívó  s  kicsit  kacér.
Mert  ilyen  a  nő.
Halad  a  korral, ha  itt  az  idő.

Lennék  szerelmes, sóhaj.
Mely  ajkáról  fakad.
Egy  ív  papir, melyre  ékes  szóval  ir !
Nap  lennék, ha  kéne.
Mely  szobájába, reggelente  beragyog.
Vagy  lágy szellő, mely  fújja  haját !
Pihe, puha  ágy  lennék.
Melyben  buja  teste  idomait  őrizném.
Szerelem  lángja, volnék.
Mely  szivében  lakik.
Éjjel  őrizném  álmát, ősztől  tavaszig.

Csókja  lennék, mely  forró  és  heves !
Mindene, volnék  mindenben.
Alapos  volnék. nemcsak  felületes.
Ha  kell, lennék  hervadt  virág  egy   vázában.
Mi  elnyílott, már  és  nincs  tovább !
De  az  idő,  bár  elszállt.
Őrzi  még  a  tavasz  illatát.
Festmény  volnék, kandalló  fölött.
Mit  vászonra, felvitt  a  festő  keze.
S  tán  merengőn, nézne  rám.
Csodálva,  az  alkotó  kezet !
Melyben  talán, szűzies  lelke  is  ott  lebeg.

Árny  volnék  a  nap  hevében.
Hűs  folyó  a  medrében !
Melyben  tán, fürödni  kedve  támad.
Lágy  zeneként, fülébe  csengenék.
Mint  egy  kedves, dallam.
Elmondanám  óhajom.
Odaadón  s halkan.
Pezsgőspohárban  nedű  volnék.
Ajkát  simogatnám.
Isteni  nektárral, egyre  csalogatnám !

Oda  talán,  ahol  e  vágyak.
Egyszer  valósággá  válnak !
 





A  kakasviadal

Két  villogó  szemű, hetyke  kakas !
Mondanánk  rá, ej  de  nyakas.
Felborzolt  tollal, egymást  tépi.
Pár  szájtátó  ember, őket  nézi.
Imigyen  szól valaki.
Ez  ám  csatatér, bár  nem  vagyok  gazdag !
Pár  garast  megér.
Biztatás, lárma, vad  kurjongatás.
Igy volt  ez, egykor ez  nem  is vitás.

Hasonló  volt, egykor  a  világ !
A  királyok  között.
Szólt  a  hallali, a  király  vadásznak  öltözött.
Iramlik  a  szarvas, csaholnak  az  ebek.
Szól  egy hölgy, hintóból !
Szörnyű  szegény, szarvas.
Oda  nézni  nem  igen  merek.
Vér festi  pirosra, a  fűvet.
Megvan  a  vad ?
Akkor  fegyverszünet.

Néha  az ember, nem  gondolkodik !
Akkor  is  kell, a  zsákmány  ha  épp  nem  éhes.
Miért  néha, az  esztelen  szórakozás.
Csak  mert  jó, a  falon  egy, egy  trófea.
Miért  jó, ingerelni  a  bikát.
Mert  az  arénában, kell  a  szórakozás !
Olykor  nemeslelkü, derüs  hibáit  belátó  az  ember.
Máskor  esztelen, pusztit  akkor  is  ha  nem  kell.


Alantas  ösztönök, előjönnek  néha !
Mert   az ember  olykor,  felelőtlen  léha.
Mily  szép  látvány,  az  őz.
Pataknál  oltja, szomját.
De  ha  megriad, szökken  árkon  bokron  át.
Néha  csak  pusztitás.
Olykor  bármerre, nézünk  szeméthegyek.
Ily  világban, élni,  járni, kelni.
Esztelenül  tékozolni, pusztitani  a vadat !
Rombolni  az  erdőt,
Ez  az  öröm, neked ?
Hisz  egy  szál  rózsa  vagy  a  hegy  orom.
Talán  mesélne  arról, ha  tudna.
Mennyi  mindent  látott.
Szebbé  tenné, neked  ezt  a  világot.
Ki  talán  most, még  életed  értelmét  keresed !
De  bizz  benne, egyszer  megleled.





Családi  idill

Kemencében  sül, a  cipó !
Szól  a  magyar  nóta.
Játszik  egy  kicsi  lány, szőke  copfja  ide  oda  röpenn.
Kinn  az  utcán, vén  baka  ballag.
Sürü  szürke  ködben.

Megpihenni  volna  jó  ha, valahol  befogadnának !
Eképp  gondolkodva  zörgeti, ablakát  eme  kicsiny  háznak.
Adnának  e  szállást  egy  éjszakára ?
Elég  lenne, az  is  ha  lefekhetnék, egy  halom  szalmára.
Kvártélynak  kosztnak, nem  vagyunk  bőviben.
Eképp  szól, a  Gazda.

De  amim  van  jószivvel  adom.
Jöjjön  jóember, bennem  társra  lelhet !
Egy  pohár  bor, vacsora  után.
Majd  pipa  füstje, komor  éjbe  szökken.
Majd  a  Gazda  eképp, viszi  a  szót.
Mondjon  már  kelmed, valami  biztatót.

Mondja  hogy  nem, hult  a  Magyar  vér  hiába !
Hisz  olyan  e  nemzet, mint  a  szegény  árva.
Megbünhődtünk  talán, büneink  miatt ?
Melyre  indokot, keresnénk, ám  egyre  hiába.
Ki  sötétben  botorkál  gödörbe  lép  lába !

Oly  könnyü  a  járt  utról  letérni !
Aztán  rettegve, a  holnap  mit  hoz ?
Félni  kell  a  tetteink  súlyától.
Hisz  talán  valahol  minden  fel  van  irva.
Egy  iv  papirra !

Háborúk  elcsitulnak  egyszer.
Talán  végleg  megszünnek  a  harci  zajok !
Esőt  ad  az  egek  ura.
Mely  talán, elmossa  mind  a  kiontott  vért.
A  vetés  szárba  szökken.
Ott  hol  egykor, kilőtt  tankok  voltak !
Holnap  talán  már  kutyák  csaholnak  birka  nyáj  körül.
Hisz  olyan  az  ember  mint  eme  kislány.
Ki  gyermeki  hittel  mindig  csak, remél.
Nem  tudja  még,  mit  hoz  a  holnap.
Talán  az  idő, adja  meg  a  választ.
Egyszer  talán, mindenhol  lessz  idilli  család.
De  most  nyugovóra, térünk.
Jó  éjszakát !




Valamit adnék

Valamit adék neked világ !
Csodát ne várj azért.
Csak pár szerény verset.
Megosztom veled mit gondolok.

Hisz írtak már verset, regősök dalnokok !
Egy jó vers mi szép is, nagyszerű !
Kicsit másabb, szebb lesz tőle, színesebb a világ.
Mit verssel kifejezni lehet, rengeteg a téma.
Megosztom veled azt hiszem még ma.

Dárius kincse ehez képest csekély.
A vérs élmény, óda, avagy hősköltemény.
Magasba repít olykor, fennen szárnyalunk.
Írunk, mi poéták szerelemről, vitézi tettekről.
S csodákról, s hajj ki tudja még mennyi adományról.

Ha bár aranyom s ezüstöm nincsen !
Óh világ mit adhatnék neked ?
Pár verset csupán.
Ahogy az angolok mondják.
From me to you ( tőlem neked )
Fogadd miként Izrael fiai fogadták a mannát.
S ha tetszik zengj érete hozsannát.





Itt van közel.

Itt van közel Hajdúszoboszló.
Hová mint kisgyerek iskolába mentem én.
De haj mégis messze volt Édesanyám szivének.
E hely hol írni olvasni tanultam.

Mint ábrándozó gyerek.
Csakúgy mint más álmokat szőttem én.
A vonat robogott velem.
Oly régen volt már.
Az ablakból néztem az elsuhanó tájat.

S gondolatom othon járt.
Anyu s tesvéreim vajh most mit csinálnak?
Nekem is jólesett volna még a marasztaló párna.
S az álmok otthona.
De tanulni kellett várt az intézet.

Terveim is voltak
Talán nagyok, s szépek.
Eltünt ábrádok  muló álomképek.
Enyém volt a pillanat. S a jövő varázsa.
Hogy mit hozott ma a jövő azt bárki látja.

Bár lennék még ma is gyermek.
Ifjú lennék s vidám.
Dalolnék virágban gyönyörködnék.
S rigó füttyöt hallgatnék az ám.













.
 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Overnight Zithromax Ellunioms

(Ellosciva, 2019.09.24 17:25)

Accutane 30mg Buy No Script Les Effets Du Viagra Sur L'Homme Where Can I Buy Isotretinoin North Ayrshire <a href=http://cthosts.net>cialis no prescription</a> Finasteride Risultati Propecia Buy Dapoxetine Hydrochloride El Viagra Requiere Receta

Viagra Generico Costo Lesestafe

(Lesestafe, 2019.09.18 04:53)

Cialis Belgique Ordonnance Sans Ordonnance Amoxicillin Gracieux Ordonnance <a href=http://catabs.com>comprar priligy barcelona</a> On Line Cod Progesterone Real Mastercard Low Price Cialis Kaufen Ohne Zoll

Illustration of Blood Difficulties

(AacconryPreevy, 2018.09.27 15:14)

Torsion bras de quelqu'un est comment dur votre sang pousse contre les parois de vos arteres lorsque votre coeur determination pompe le sang. Arteres sont les tubes qui transportent perseverent b gerer offre sang loin de votre coeur. Chaque set votre moelle bat, il pompe le sang par de vos arteres a la reste de votre corps.
https://www.cialispascherfr24.com/ordonnance-medicale-cialis/

Oroszlány

(Pintér István, 2014.03.15 19:35)

nagyon gyönyörű verek.csak igy tovább. mit is mondhatnék egyebet tiszta szivemből csak gratulálni tudok neked.( Bratyód )